Ben Hur - Lewis Wallace

Ben Hur

By Lewis Wallace

  • Release Date: 2011-09-07
  • Genre: Historical Romance

Description

Lew Wallace (1827-1905) polgárháborús hős civilben ügyvéd volt. Egy időben Új-Mexikó kormányzójaként és Indiana állam szenátoraként is ténykedett. 1876-ban elhatározta, hogy ír egy regényt, melynek egyik motívuma a három napkeleti bölcs látogatása lesz a kisded Jézusnál. A történetet ezt követően fokozatosan bővítette, s egy kitalált szereplő, Júda Ben-Hur alakja köré építette. Wallace nem volt különösebben vallásos, bár nem számított ateistának se. Egy vasúti utazás alkalmával azonban találkozott Robert Ingersoll-lal, a híres-hírhedt istentagadóval. Beszélgetésük hatására Wallace úgy döntött, készülő könyvében ő Jézus pártján fog állni. Kiterjedt történeti kutatásokat folytatott az ókori hatalmi viszonyokról, hogy műve minél hitelesebb legyen. Arra az elhatározásra jutott, hogy Ben-Hur és római barátja, Messala konfliktusával fogja szimbolizálni a korabeli politikai feszültségeket. Öt éven át írta a könyvet, ami végül 1880-ban jelent meg. Eleinte nem volt különösebben sikeres, de körülbelül két év leforgása alatt népszerűvé vált. A regényéből pedig 1959-ben forgatott, 11 Oscar-díjjal jutalmazott filmet pedig mindenki ismeri.

Comments